Harmincegyedik fejezet

A komp utaskísérője rám mosolygott, és közelebb hajolt, hogy a lehető leghalkabban beszélhessen. Igazából nem számított, mert rajta kívül mindössze ketten tartózkodtunk a hajó Premier-kabinjában.

- Bocsásson meg a közvetlenségemért, uram - mondta fojtott hangon a csinos, fiatal nő -, de az útlevelén ultraibolya jelzés van, és a Tinta Társaságnál szokásunk különleges előjogokat biztosítani az ilyen utasoknak. A kapitány úr egyelőre nem szállt át, de hamarosan megérkezik, és onnantól kezdve szívesen látja önt a pilótafülkében az indulás és a repülés alatt.

Viszonoztam a hölgy mosolyát, és visszautasítottam volna az ajánlatot, csakhogy Jenos Idanian, akinek a bőrébe bújva igyekeztem elhagyni a Koréliát, sosem hagyott volna ki egy ilyen lehetőséget.

- A legnagyobb örömmel csatlakoznék a kapitány úrhoz - válaszoltam lelkesen bólogatva.

Ebben a pillanatban valahol hátul megszólalt egy csengő. A Tinta Társaság kék és arany színekben pompázó formaruháját viselő utaskísérő visszanézett a fő utastérbe. Odaát egy kuati asszony minden erejét bevetve próbált begyömöszölni egy óriási bőröndöt az ülések feletti tárolórekeszbe. Izzadt és fújtatott, de végül sikerrel járt, és becsukta a rekesz fedelét. Az utaskísérő felsóhajtott, és ismét suttogni kezdett:

- Ön nyilván remekül eligazodik egy Luxury-osztályú komp fedélzetén, így aztán akkor megy előre, amikor óhajt.

- Köszönöm...

A kabin másik utasa - egy fiatal férfi, akinek a torkán jókora hegyes ádámcsutka, míg az arcán még nagyobb és még hegyesebb orr ékeskedett - ragyogó mosolyt villantott rám, és lelkesen megkérdezte:

- Valóban ismeri ezeket a hajókat? A műszaki iskolában tanultunk róluk, és ismerem az Astronav P127-es útvonaltervezőt. Persze sosem használtuk, mert csak rendszeren belüli ugrásokat hajtottunk végre, de higgye el, egy igazi csoda. Hihetetlenül gyorsan meg az útirányokat, még a többszörös ugrásokét is. Amikor vizsgáztam belőle, pillanatok alatt megterveztem vele egy igen kemény útvonalat.

Feltartottam a jobbomat, és halkan dünnyögtem: - Lassítson, barátom! Néha vegyen levegőt is.

- Elnézést - hadarta a fiú, és félénken pislogott rám, de aztán ismét belelendült: - Csak arról van szó, hogy mindig és mindig és mindig repülni szerettem volna. Kölyökkorom óta, úgy értem, egészen kicsi gyerekkorom óta gyűjtöm a lázadókról szóló történeteket neg a Zsivány-osztagról szóló történeteket meg az összes többit, és szerettem volna úgy repülni, ahogy ők. És amikor Thrawn főadmirális felbukkant, önként jelentkeztem katonai szolgálatra, hogy harcolhassak ellene. Az a vizsgám nem sikerült valami jól, így aztán műszaki iskolába küldtek, hogy tanuljak meg hajókat javítani. Ott viszzont hamar rájöttek, hogy van érzékem a navigációhoz, és végül arra képeztek ki, de aztán Thrawn eltűnt, a fegyveres erőket leépítették, így aztán most polgári állást keresek a Tinta Társaságnál...

- Figyeljen ide - szóltam közbe hitetlenkedve -, tényleg vegyen levegőt! - Azzal kezet nyújtottam neki, mert Jenos pontosan ezt tette volna. - Jenos Idanian.

- Keevy Spart - felelte az ifjú, és miután kezet ráztunk, hosszú ujjaival letörölte homlokáról a verejtékcseppeket. Az arcát szeplők borították. Vörös haját még rövidebbre vágatta, mint én, és elég karcsú volt ahhoz, hogy Kirtan Loort juttassa eszembe.

- Szóval, tényleg tud repülni ezzel a géppel? - érdeklődött aztán barátságosan.

- Úgy van, Keevy, bár a katonai változattal repültem, még a lázadás idején - feleltem, majd az ösztöneim parancsára gyorsan körülnéztem, hogy ki hallja a szavaimat. - Azok a kompok nem olyan kényelmesek mint ezek. Eléggé összezsúfoltuk bennük a katonákat. És a navigációs számítógépük sem annyira kifinomult, mint az, amit az imént leírtál.

- Óh, az annyira izgalmas! - lehelte Keevy felindultan.

- Mesélne róla? - kérdeztem mosolyogva.

- Rendben! - vágta rá, és nyomban belekezdett.

Hátradőltem az ülésben, és folyamatosan mosolyogtam, Jenos ezt tette volna, de a gondolataim máshol jártak. A rémálom éjszakáját követő reggelen beballagtam az üvegházba a nagyapámhoz és közöltem vele, hogy mit határoztam el: elhagyom a Koréliát, és beépülök az Invidek közé. A nagyapám tapsolt a tervnek, és azonal nekilátott, hogy beszerezze mindazt, amivel módjában állt támogatni engem. Vetett egy pillantást a Booster által kerített irataimra, bár megállapította róluk, hogy „egész tűrhetőek”, előhúzta az adóvevőjét, és hamarosan a kezembe nyomott néhány új igazolványt, amelyek teljesen eredetinek tűntek. Miután hangot adtam ezen véleményemnek, a nagyapám mosolyogva felelt:

- Mert azok, Corran. Teljesen eredetiek. A legszigorúbb vizsgálaton is átmennek.

Lepillantottam a személyi azonosítón szereplő holoképemt, és megkérdeztem:

- Ki az a Jenos Idanian?

- Eredetileg? Egy kispályás gazember. Kicsivel idősebb nálad. Egyik pillanatról a másikra eltűnt, de az aktája a mai napig megmaradt. Kicsit igazítottam egyes részleteken meg az életkoron, hogy megfeleljen a tiédnek. Most már van némi bűnözői előéleted. Hajólopás és némi csempészkedés szerepel a számládon, amiért le is tartóztattak néhányszor, de mindannyiszor felmentettek. Nem elég komoly ügyek ahhoz, hogy híressé válj, de ahhoz elég, hogy úgy tűnjön, értesz ahhoz, amit csinálsz. A céljaid érdekében Jenos azóta jó útra tért. Részt vett a lázadásban, és manapság használt csillaghajókkal kereskedik.

Gondolkodtam néhány másodpercig, majd bólintottam. A háttér a hihetőnek tűnt, és ebbe a bőrbe könnyedén bele tudtam bújni. Márcsak némi panaszkodást kellett hozzátennem, miszerint a gazdag hatalmasok állandóan megfosztottak a jutalékomtól, és máris tökéletes kalózjelöltté váltam, aki rendelkezik olyan tapasztalatokkal, amelyeket remekül kamatoztathat bűnözőként.

- Biztos vagy abban, hogy ez a Jenos nem fog keresni engem kérdeztem aztán.

Húsz éve senki sem hallott róla. Ha felbukkant volna, Hal biztosan elkapta volna, ugyanis folyamatosan lesben állt - válaszolta Rostek Horn, és a mosolya kissé lehervadt. - Továbbá, szereztem neked jegyet a Tinta Társaság hajójára, a Tinta Palette-re. A Bormea-rendszerben majd átszállsz a Tinta Rainbow-ra, ami elvisz a Coruscant-ra. Onnantól magadnak kell eljutnod az Errant Venture-re, és az Invidekhez. Valami azt súgja, boldogulni fogsz. A homlokomat ráncolva néztem a nagyapámra, és halkan megjegyeztem:

- A Tinta hajói luxus utasszállítók, és tudomásom szerint hónapokra előre kell helyet foglalni rájuk.

- Biztos így van, viszont Siolle Tinta rajong a szép virágokért - magyarázta a nagyapám, közben letépett egy bimbót egy apró növényről. - Boldogan segített, hogy egy barátommal úgy bánjanak a hajókon, akár egy családtaggal.

Megint bólogattam egy sort, majd kétkedő hanghordozással megszólaltam:

- Még ha el is tudod intézni, hogy töröljék az ellenem kiadott letartóztatási parancsot, szép számmal akadnak itt birodalmi szimpatizánsok, akik szívesen elkapnának és eladnának Teradoc főadmirálisnak, vagy egy másik hadúrnak. Nem kéne inkább meghúznom magam, ahelyett hogy luxushajókon utazgatok?

A nagyapám felnevetett, és jókedvűen válaszolt:

- Drága fiam, két dolgot kell tudnod a Korélián élő birodalmi hívekről. Először is, elképzelni sem tudják, hogy egy lázadó annyira ostoba, hogy beteszi a lábát a Korélia-rendszerbe. Kettő, elképzelni sem tudják, hogy egy lázadónak van annyi kreditje, hogy megengedhessen magának egy utazást valamelyik luxus csillagjáraton. Az itteni birodalmi hívek húsz évvel ezelőtt megrekedtek, és azóta álomvilágban élnek. Aranykornak tartják Vorru moff korszakát. Erősen kétlem, hogy néhány KorBiz tisztviselőt leszámítva bárki is tudja, hogy részt vettél a lázadásban, de ezek az illetők sem merészelnének hozzád nyúlni.

- Félnek a virágoktól?

- Egyesek igen. A többiek meg jól emlékeznek az apádra.

- Értem - feleltem sóhajtva. - Nem tudom kifejezni, milyen nagyra értékelem mindazt, amit értem tettél. Ostoba voltam, és azt hiszem, te tudtad ezt. Szeretném megköszönni, hogy nem vágtad fejemhez.

A nagyapám szótlanul, figyelmesen tanulmányozta az arcomat néhány pillanatig, majd megkérdezte:

- Mikor is voltál ostoba?

- Amikor elmentem a Jedi Akadémiára - válaszoltam. - Rengeteg időt vesztegettem el.

A nagyapám leporolta a kezét, majd ökölbe szorítva a csípőjére tette, és belekezdett:

- Akkor most tisztázzuk ezt a dolgot, Corran. Nem hiszem, hogy ostoba voltál. Megtanultad azt, amit meg kellett tanulnod, hogy mindaz, amit az Akadémián elsajátítottál, egy tapodtat sem visz majd közelebb ahhoz, hogy megtaláld és megmentsd á feleségedet, de ezt nem tudhatod előre. Annak idején Nejaa sok ügyet oldott meg úgy, hogy nem folyamodott a különleges képességeihez, de az tény, hogy a felkészítés során jobb emberré vált. Azzal, hogy magad is átestél a felkészítésen, aztán pedig meghoztad a döntést, miszerint otthagyod az Akadémiát, olyan szellemi-lelki érettségről tettél tanúbizonyságot, amelyet korábban nem tapasztaltam nálad. Tény, hogy java részben a Zsivány-osztagnál átélt kalandok és a Miraxszal kötött házasságod révén váltál éretté, de nem szabad lebecsülnöd a felkészülésed értékét. Csak mert nem oda jutottál, ahova szerettél volna, még korántsem jelenti azt, hogy az utazás nem vált hasznodra.

- Sajnálom - motyogtam elbizonytalanodva -, nem akartalak megbántani.

- Dehogy bántottál meg - felelte legyintve a nagyapám. - Nagyon szép emlékeket őrzök Nejaa Halcyonról. Úgy hiszem, hogy ez a mostani munkám, hogy őrzöm az ő tudását, a legnagyobb dolog, amit életemben megtettem. És mérhetetlen boldogsággal tölt el a tudat, hogy egy napon te is merítesz majd ebből a tudásanyagból. Megoszthatnád a te Luke Skywalkereddel is, ha úgy látod jónak.

- Valószínűleg úgy lesz - dünnyögtem.

- Akkor ezt megbeszéltük - vágta rá a nagyapám bólogatva. - Nagyon büszke vagyok rád, Corran, akármilyen irányt vesz is az életed. A helyzet talán nem sokat változott itt, a Korélián, de elképeszt az a képességed és teljesítményed, amelynek révén élve keveredtél ki a polgárháború örvényéből.

Odaléptem hozzá, és forrón megöleltem. - Megint csak azt mondom: köszönöm - suttogtam meghatottan.

Az elválás percében a nagyapám rám mosolygott, és közölte: - Jut eszembe, az iratkötegedben, az újság - adatkártyákon megtalálod az anyagot, amit kértél. Minden benne van Jorj Car’dasról, init a KorBiz-nál tudtunk róla. Sajnos, az akták elég régiek. Ez a Car’das majdnem olyan régen eltűnt, mint Jenos Idanian. Azért remélem, hasznos lesz.

- Én is - dünnyögtem - egy adósságot kell kifizetnem vele.

- Rendben - mondta a nagyapám, és a karórájára pillantott -, az lesz a legjobb, ha befejezed a csomagolást. Tosruk kivisz az űrkikötőbe.

- Jó, de van még egy kérésem - feleltem, azzal a hátranyúltam, és magam elé húztam egy kisebbfajta plasztikzacskót, amit valamivel korábban rejtettem az ajtóhoz legközelebb eső palánták közé. Előhúztam Nejaa Halcyon fénykardját, és a nagyapám felé nyújtottam.

- A fénykard a Jedik legbecsesebb tulajdona, persze, csak a barátai után. Nem vihetem magammal, mert manapság kevés kalóz szaladgál efféle fegyverrel, ráadásul őszintén szólva, nem érdemeltem ki a jogot, hogy viseljem. Nem vagyok Nejaa Halcyon. Igazából Jedi-lovag sem vagyok. Szeretném, ha megőriznéd, ahogyan megőrizted Nejaa tudását és emlékét is.

A nagyapám óvatosan vette át a markolatot, mintha az legalább ötven kilót nyomott volna.

- Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez volt a hiányzó darab - közölte megfontoltan. - Az együtt töltött idő alatt ez a fénykard Nejaa része volt, az igazság eszköze. Amikor meghalt, és nem kaptam meg a fegyvert, úgy éreztem, hogy az igazság is elveszett. Most viszont, talán visszatér. - Elcsuklott a hangja, és hatalmas könnycsepp gördült végig az arcán, de nyomban összeszedte magát, és hozzátette:

- Talán valóban nem most jött el az ideje annak, hogy magadra öltsd a Halcyonok köpenyét, de amíg eljön a perc, ez a fénykard várni fog rád.

Így hagytam magára a nagyapámat az üvegházban, az emlékeivel és a virágaiban tárolt emlékekkel. Tosruk kivitt az űrkikötőbe, ahol felszálltam a Tinta Palette-re, és néhány nappal később azon kaptam magam, hogy egy fényűző kabinban üldögélek, és Keevy Spartot hallgatom, mialatt arról a rendkívül szomorú életéről mesél.

- Ezt nem mondja komolyan - szóltam közbe, holott fogalmam sem volt, hol tart éppen.

- De igen, színigaz - bizonygatta nagy komolyan. - Összegyűjtöttem minden létező történetet a Zsivány-osztagról, hogy megírhassam az egység történetét. Ismerem az összes pilóta személyi anyagát, hogy hány találatot értek el, honnan származnak...

- Hogyan néznek ki... - kottyantottam közbe.

- Hát persze, azt is - közölte Keevy, majd gyanakodva pislogott rám, és megkérdezte: - Találkozott már valamelyikkel?

- Hogy én? Még véletlenül sem - feleltem, azzal az ablak felé dúltam. - Na, látni már a Rainbow-t?

Keevy végre elhallgatott, és nekiszorította az arcát az ablak páncélüvegének. A kompunk, a Tinta Blue Seven a Palette burkolatán állomásozott, egy jókora dokkológyűrű rögzítette a nagyobb hajóhoz. Az átjárója belenyúlt a Palette testébe, hogy az utasok beszállhassanak, mialatt a személyzet tagjai átrakták a poggyászt. A terv úgy festett, hogy a beszállást követően áthajózunk a Tinta Rainbow-hoz, és ugyanilyen módszerrel dokkolunk rajta, míg a Rainbow átszálló utasai egy másik komppal átrepülnek a Palette-re. A Tinta Társaság azért használt egyszerre két kisebb egységet, hogy a csillag járatok lehető legkevesebb időt veszítve folytathassák útjukat.

- Egyelőre nem látok semmit - közölte Keevy, és a hangja különösen szólt, mivel az orrát úgy nekinyomta az üvegnek, hogy oldalra ferdült. - De hamarosan fel kell bukkannia.

- Hát akkor talán kihasználom a lehetőséget, és megnézem a pilótafülkét - vetettem fel.

Keevy egyből felém fordult, megragadta a karomat, és szinte kiáltva kérdezte:

- Engem is magával vinne?

- Hát, nem is tudom....

- Nagyon kérem, uram! - könyörgött, és végtelenül letörten meredt rám. - Valószínűleg ez lenne az egyetlen esélyem, hogy valaha is láthassak egy AP127CP-t egy igazi kompban.

- De nem nyúl semmihez, ugye? - förmedtem rá a kelleténél sokkal szigorúbban.

- Nem, esküszöm! - fogadkozott teljes komolysággal.

- Akkor talán beszélek a kapitánnyal az érdekében. Hamarosan ő is beszáll - mormoltam, azzal kifordítottam az ülésemet, hogy felálljunk, és ebben a pillanatban a szemem sarkából megláttam, hogy fehér fény villan odakint, a fekete űrben. - Sőt igazából már itt kéne lennie. Az ott a Rainbow?

Keevy ismét kinézett, és teljesen gyanútlanul közölte:

- Nem. Úgy néz ki, mint egy kettes típusú birodalmi csillagromboló. Egy csomó kisebb hajó veszi körül. Ha jól látom, egyenesen felénk tartanak.

Felálltam, és az utaskísérő felé fordultam, de ebben a pillanatban két férfi rohant fel az átjárón, majd a fő utastér közepére érve lecövekeltek. Mindketten sugárvetőt viseltek a derékszíjukra függesztett tokban, és egyikük, a nagyobbik, tekintélyes méretű vibrokardot lóbált.

- Mindenki őrizze meg a nyugalmát! - kiáltotta a kisebbik mindkét kezét feltartva. - Maradjanak veszteg, és akkor senkinek nem esik bántódása!

Az utaskísérő lecsendesített két ijedt utast, közben az alacsonyabbik alak intett nekem, hogy jöjjek ki a Premier-kabinból, és üljek le ti többi utas közé - Keevyt egyelőre nem vette észre.

- Örülök, hogy csatlakozik hozzánk - jelentette ki ekkor vigyorogva az alacsony fickó. - Mi az Invidious-ról jöttünk, és azért vagyunk itt, hogy megszabadítsuk önöket a vagyontárgyaiktól.

Egy idős férfi rászegezte hosszú, göcsörtös mutatóujját az alakra, és kifakadt;

- Maga ott! Maga Laanars, a kabinpincér!

Laanars tett néhány hosszú lépést a jobb oldali közlekedőfolyosón, és amikor odaért az öregúrhoz, pofon vágta, majd ráförmedt:

- Az voltam, te ócska trágyarakás! Csak azért vállaltam azt a nyomorult munkát, mert tudtam, hogy eljön ez a perc!

- Erőszakra semmi szükség - szóltam közbe higgadtan, és szemrebbenés nélkül álltam Laanars fenyegető tekintetét. A bal oldali folyosón álltam, így három ülés felett meredtünk egymásra. - Nézzék, fiúk, egyértelműen uralják a helyzetet. Ne bántsanak senkit! Csak vigyék el, amit akarnak!

- Az már biztos, hogy én uralom a helyzetet - válaszolta elégedetten Laanars, mialatt a társa elsietett mögötte, és megállt a jobb oldali folyosó végénél. Laanars ekkor körülnézett, és emelt hangon hozzátette: - Gyerünk, hölgyek és urak, elő az ékszerekkel! Ha nem adják át önként, az én Biril barátom megmutatja, hogy miért nem engedték soha manikűrösként dolgozni!

Érzékeltem, hogy az utasok egyre nyugtalanabbak, és gyorsan bevetettem egy Jedi-módszert, nehogy végképp eluralkodjon rajtuk idegesség. Kiterjesztettem a tudatomat, és miután elértem valamennyi elmét, szempillantás alatt megnyugtattam az utastársaimat. Még jobb lett volna, ha módomban áll elaltatni a kalózokat, de nem rendelkeztem efféle képességgel. Viszont a múltban éppen elég túszejtési ügyön dolgoztam, így jól tudtam, hogy az a legjobb megoldás, ha hagyom, hogy a kalózok megkapják azt, amit akarnak.

Aztán megéreztem, hogy Keevy rohamra készül. Az iménti percekben néma csendben átosont a Premier-kabinon, és most annak ajtajában várt, hogy rávesse magát Birilre. Viszont a kalóz akkora volt, hogy a fiú még megingatni sem tudta volna, nemhogy a padlóra dönteni. Úgy sejtettem, Biril könnyedén lekaparja magáról a kölyköt, aztán felszeleteli csak azért, mert hatalmában áll megtenni. Ezzel szemben Keevy, aki egész eddigi életében hős akart lenni, úgy hitte, eljött az alkalom. Én meg tudtam, hogy itt és most legfeljebb hősi halott válhat belőle, így aztán vettem egy mély lélegzetet és odakiáltottam Laanars-nak:

- Hé, cimbora! Jól figyelj, mert amit most mondok, az egy eyszeri ajánlat! Tűnjetek el innen, és akkor tényleg nem esik bántódása senkinek!

- Ha valaki megsebesül, az nem én leszek - közölte Laanars, tetőtől talpig végigmért, és rám förmedt: - Ülj le, és fogd be a pofádat!

Rántottam egyet a vállamon, a kezemet rázogatva feleltem:

- Ha annyira akarod, hogy leüljek, akkor gyere ide, és ültess le!

Laanars elnézett jobbra és balra, majd hitetlenkedve meredt rám.

- Hogy lehet valaki ennyire ostoba? - kérdezte, azzal a sugárvetője markolatára tette a jobbját, és a szemembe nézve kijelentette: - Halott vagy!

Az Erő segítségével átsugároztam az agyába a képet, amelyen már előhúzta és a homlokomnak szegezte a sugárvetőt. Rémült kifejezést festettem a saját ábrázatomra, és azt a benyomást sugalltam, hogy egy apró lézerpisztolyt rejtegetek a zakóm jobb ujjában. Laanars látni vélte, hogy a fegyver egyenesen a markomba ugrik, majd őrá irányul, egyenesen a szívére. Nem maradt más választása, gyors egymásutánban háromszor meghúzta az elsütőbillentyűt, holott még félig sem húzta ki a fegyverét annak tokjából. Három sugárnyalábot küldött a saját combjába, és a lába azonnal felmondta a szolgálatot. Meglepett hördüléssel összecsuklott, aztán üvöltve fetrengett a folyosó közepén. Biril odarohant hozzá, leguggolt mellé, és ezzel kikerült Keevy hatósugarából. A nagydarab férfi előbb sebesült társára nézett, majd énrám, és vészjósló hangon felmordult:

- Véged van!

- Nem valószínű - feleltem a vállamat vonogatva. A született Halcyonok talán nem remekeltek a telekinézis területén, de ahhoz nem kellett túl nagy erőfeszítés, hogy felpattintsam egy túltömött tárolórekesz zárját. A fedél felpattant, a kuati asszony bőröndje kifordult a helyéről, és Biril vállára zuhant. A kalóz megperdült, vaktában elrántotta maga előtt a vibrokardját, majd visszafordult felém. Csakhogy addigra én már átlendültem a középső ülések felett, és mindkét lábammal, teli talppal mellbe rúgtam őt.

Biril hanyatt tántorodott, és megbotlott a bőröndben, pontosan abban a pillanatban, amikor Keevy kirontott a Premier-kabinból. A fiú homloka hangos csattanás kíséretében ütközött a kalóz állának. Biril azonnal elterült a padlón, míg Keevy átesett rajta, a lendület tovább vitte, és végül két ifjú hölgy ölében landolt.

Felkaptam Laanar sugárvetőjét, kábítólövésre állítottam, és beleeresztettem egy töltetet a fickóba, aztán a biztonság kedvéért kettőt is beleküldtem Birilbe. Miután mindketten elcsendesedtek, odadobtam a fegyvert az utaskísérőnek, és megkérdeztem tőle:

- Tudja, hogyan kell behúzni az átjárót?

A csinos nő elkapta a pisztolyt, és bizonytalanul bólintott.

- Persze, hogy tudom - válaszolta vékony hangon -, de csak a kapitány parancsára tehetem meg.

Lenéztem a jobb felső zsebére erősített féltenyérnyi névtáblára, és valamivel barátságosabban, de határozottan kijelentettem:

- Rendben, Annissya, megkapta a parancsot!

- Nézze, uram, tudom, hogy van képesítése ezekhez a kompokhoz, de...

- Hamarosan újabb kalózok fognak érkezni - vágtam közbe, a pilótánkra alighanem hiába várunk. El kell tűnnünk innen. Nem ártana, ha elmenekülnénk, mert a várakozásból nem sülhet ki semmi jó.

Annissya elgondolkodott néhány másodperce, majd biccentett.

- Parancsára, Idanian kapitány!

Mialatt az utaskísérő elsietett, nyakon ragadtam Keevyt, könyörtelenül kiemeltem őt a lányok közül, pedig az arcukon ülő kifejezésből ítélve szilárdan hitték, hogy a fiú megmentette őket ,a biztos haláltól.

- Tényleg tudsz dolgozni azzal az AP-micsodával? – kérdeztetem a kölyöktől, mialatt máris a pilótafülke felé húztam őt.

- Az AP127CP-vel? - recsegte idegesen Reevy, és az ádámcsutkája nagyokat ugrált fel és le. - Igen, uram.

- Nem hazudsz, ugye? Életek forognak kockán!

Keevy vigyázzállásba vágta magát - vagy legalábbis Ő annak hitte, és határozottan kijelentette:

- Tudok dolgozni vele, uram!

- Hát akkor, gyerünk a pilótafülkébe, fiam! - válaszoltam mosolyogva. - Szerettél volna részt venni egy űrcsatában? Mert ez az lesz.

Keevy sziszegve megnyomkodta a homlokán vöröslő púpot, és hüledezve megkérdezte:

- Megpróbálunk lehagyni egy birodalmi csillagrombolót?

- Miért, problémát jelent a számodra? - kérdeztem, és résnyire vontam a szememet.

- Hát, nem lesz könnyű...

- Aha, tudod, ha könnyű lenne, nem érné meg végigcsinálni - válaszoltam, azzal a gép eleje felé löktem őt. - Te csak tervezz meg nekem egy útvonalat, és add meg az indulóvektort! Ráállítom a hajót, és eltűnünk innen.

Keevy rám pillantott, és megjegyezte:

- Nézze, uram, innen még a Zsivány-osztag pilótái sem jutnának ki. Tudom.

- Ha majd túl leszünk rajta, még többet fogsz tudni - feleltem, azzal hátba veregettem őt, és rászóltam: - Kösd be magad, fiam, meri most az életed a tét!